Silverball blogja

Ezennel megkezdem a blogom, itt is... Mert van már egy blogom, ami Kínáról szól, de azok inkább az itteni élményeimet, mindennapjaimat mutatják be, és nem pedig Kína varázslatos ízeit. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy ha már kínai recepteket töltök fel ide, miért ne írhatnám le kulináris élményeimet is? Tehát akkor kezdjük!

Kínáról tudni kell, hogy mivel hatalmas ország, ezért rengeteg íze is van, szinte az égtáj-rózsa minden ága szerint változik. A Kelet-Kínában élők másképpen főznek, mint az Észak-Kínában élők, a déli ízvilág teljesen különbözik a nyugati országrész specialitásaitól. Mivel én északon élek, pontosabban Peking környékén, Pekingtől száznyolcvan kilométerre, ezért természetesen az itteni ételeket ismerem leginkább, persze a mi városunk is bővelkedik például Szecsuáni vagy mongol éttermekben, de egyéb országrészek, sőt, földrészek éttermei is meglelhetők.

Amikor először jártam Kínában, 2008 szeptemberében, még rettenetesen utáltam a kínai kaját, mivel akkor éltem az anti-vegetáriánus korszakomat, ami azt jelenti, hogy a rizsen, krumplin és gombán kívül semmilyen zöldséget nem voltam hajlandó megenni, de még úgy se, ha bele volt főzve az ételbe. Tehát, mondjuk egy lecsót kizárt dolog, hogy akár még csak a közelemben is meg lehetett volna enni, rögtön kiakadtam, hogy azonnal vigyék ezt a kecske-kaját mellőlem. Húst hússal ettem, és jót nevettem a vegetáriánusokon, akik számomra egyenlőek voltak a nyulakkal. Anyukám, mivel rendszeresen jár ki Kínába, egyszer magával vitt, hogy mint tolmács segítsem a tárgyalásait az itteni egyetemmel. Finnyogtam, dühös voltam, éheztem, pedig rengeteg étel közül válogathattam. De az a rengeteg étel mind-mind tele volt zöldséggel, húst csak elvétve lehetett találni, az is rendszerint a csonton volt és úgy kellett leügyeskedni róla a minimális husifalatkákat. Borzasztó volt! Ráadásul az egyetem vezetőinek annyira megtetszett az angoltudásom, hogy felajánlották, hogy következő év szeptemberétől legyek az egyetem egyik angoltanára. Nekem persze nem volt beleszólásom a dologba, Anyu eldöntötte, hogy megyek, és kész!

2009 Augusztusában érkeztem Tangshan-ba, mint szerződtetett angoltanár, cserébe a szolgáltatásaimért kínai nyelvet tanulhattam az egyetem pakisztáni tanulóival. Élmény volt... :P Szerencsére a felettem lévő kis lakásban a másik angoltanár lakott, Todd, egy idősebb amerikai fazon, aki szintén húst hússal eszik, így fellélegeztem, hogy még sem kell csontos húsokon rágódnom, hanem együtt csinálhatjuk a jó kis hamburgereket, grillhúsokat, és egyéb nyami ételeket. Todd mellesleg kiváló szakács, bár az édeskés szószt a sült csirkéhez nem igazán értettem, de hát amerikai, nem lehet megmondani neki, hogy hogyan csinálja kedvenc ételeit. Megengedte persze, hogy alkalom adtán én is használjam a konyháját, mivel az én konyhám üzemen kívül volt.

Ahogy haladt előre az idő, egyre többször jártunk el kínai éttermekbe, persze nem a leg csili-vilibbekbe, hanem szerényebb, kantinszerű helyekre, ahol a koszt kiadós volt, de olcsó. Megszerettem egy-két ételt, pl a gongbao ji ding-et, ami egy csirkehúsos étel, van benne új hagyma, mogyoró és valami édes-csípős szósz. Na meg persze mindenféle gőzgombóc, és az utcán kapható, általam kínai hot-dog-nak nevezett finomság. Nem messze tőlünk volt egy gyorsétterem, ahol óriási adag rizs mellé viszonylag kevés csontot tartalmazó sült csirkefalatokat lehetett kapni minimális összegért. Sok barátra tettem szert, kínaira és külföldire egyaránt, sőt, még a pakisztáni ételekbe is belekóstolhattam.

Amikor Karácsonykor hazaértem telve voltam élményekkel, persze egy jó adag marhapörkölttel várt apukám, az volt a szívem vágya, meg egy tál finom zöldborsó leves! Apukám isteni szakács, úgy hogy szeptembertől egészen decemberig Apu föztjéről álmodoztam. Aztán mikor teleettem magam magyar kajákkal, kezdtem hiányolni a kínai ételeket, a zöldségeket, a gyümölcsáradatot. Mikor februárban visszamentem, nehéz szívvel búcsút véve a szülői háztól és az otthoni koszttól, már kicsit több bizalommal próbáltam ki a kínai konyha remekeit. Időközben megismerkedtem egy fiatal kínai fogorvossal, aki az igen-en és a nem-en kívül kb semmit nem tudott angolul, úgy hogy úgy beszélgettünk, hogy én motyogtam valamit kínaiul, aztán ha nem értette, elővettük a számítógépet és internetes fordítógép segítségével kommunikáltunk. Ugyanezen időközben Todd is szert tett egy kínai feleségre, aki szívesen megtanított egy-két egyszerű kínai ételre.

A szerelem olyan elsöprő és minden próbát kiálló volt, hogy 2010 Augusztus 22-én férjhez mentem ehhez a kínai fogorvos-fiúhoz, aki, amíg jártunk több, jobb kínai étterembe is elvitt, és megmutatta az igazi tangshani ízvilágot. Mondanom sem kell, rengeteg zöldséget kezdtem el enni, és minimálisra csökkent a grillhús fogyasztásom, ezzel egyidőben a férjem pedig átállt a magyar ételekre, és a kedvence a pörkölt lett, és persze a hortobágyi húsos palacsinta.

Az a szerencsém, hogy anyósom is rettenetesen jó szakács, és nagyon nagyon finom ételeket készít. Már most kitapasztalta, hogy miket szeretek, és mindig a kedvembe jár, ha átmegyünk hozzájuk ebédelni. Rengeteg fűszert ismertem meg a jóvoltából, és a trükkjeit is ellestem, mint például azt, hogy a gongbao ji ding édes-csípős szósza hogyan készül, vagy pl a kínai palacsinta tésztájába milyen finomságokat kell belekeverni ahhoz, hogy ne csak egy egyszerű sós palacsinta legyen belőle.

A következő bejegyzéseimben ezeket a tapasztalatokat fogom veletek megosztani, és remélem ti is jó kis kínai ebédeket, vacsorákat fogtok majd otthon rittyenteni, amik nem csak hogy egészségesek, mivel rengeteg zöldség van bennük, hanem iszonyúan finomak is!

A legközelebbi viszontlátásig készüljetek fel a következőkkel:

wok

mogyoró-, szója-, szezámmag-, olivaolaj

csili paprika (szárított, vagy por)

gyömbér (por is lehet)

fokhagyma

póré-, új-, medvehagyma

só, cukor

sertés-, csirke-, marhahús

húspuhitó

finom-, kukoricaliszt

száraz sherry

rizs

balzsam-, világos ecet

az összes zöldség, amit szerettek