Káposztás karaj tésztakabátban
nagyon finom
Hozzávalók
- 1 kg sertéskaraj (csont nélkül) +
- 1 kg fejes káposzta +
- 25 dkg leveles vajastészta (késztermék) +
- 2 gerezd fokhagyma +
- só +
- színes bors +
- étolaj +
- őrölt fekete bors +
- 1 db tojás +
- 15 dkg reszelt sajt +
- finomliszt a nyújtáshoz +
Elkészítés
1
A karajt besózzuk, bedörzsöljük zúzott fokhagymával, meghintjük durvára őrölt színes borssal és kiolajozott tepsibe fektetjük. Kevés vizet öntünk alá, majd fóliával letakarjuk, és a 150 fokra előmelegített sütőben körülbelül 1 óra alatt megsütjük. Közben lereszeljük a káposztát, besózzuk és egy félórát hagyjuk állni. Ezután kinyomkodjuk belőle a sós levét, borssal ízesítjük, majd kevés olajon félig megdinszteljük, csak annyira, hogy egy kicsit még ropogós maradjon. A leveles tésztát lisztezett deszkán akkorára nyújtjuk, hogy majd bele tudjuk csomagolni a húst. Rátesszük a káposztát, megszórjuk reszelt sajttal. A közepére helyezzük a húst, azután begöngyöljük a tésztába. A tetejét megkenjük felvert tojással, néhány helyen hústűvel megszurkáljuk, hogy eltávozhasson a gőz, majd a 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 25 perc alatt megsütjük. Párolt zöldségköretet vagy petrezselymes rizs illik hozzá.
Hozzászólok
Erre jártam
Emlékezünk helyetted: navigációs történeted itt
RECEPT / Tészták
RECEPT / Pizzák
RECEPT / Főételek
Érdekelhetnek még
Szemezgess a kapcsolódó receptek között is
HIRDETÉS