TIPP: Érdemes sütés előtt 1-2 nappal bepácolni, hogy összeérjenek az ízek és a hús is beveszi a pác ízét.
Kemencében sült pácolt tarja
Összejövetelekre
Hozzávalók
- 3 kg csontos sertéstarja egyben +
- 2 csomag fűszerkeverék +
- étolaj +
- őrölt fekete bors +
- mustár +
- paradicsom +
- tv paprika +
- vöröshagyma +
- só +
Elkészítés
1
A tarját bevagdosom a csontig 1 cm-es széles szeletekre úgy, hogy egybemaradjon. Kicsit megszórom sóval (vigyázzunk, sokat ne tegyünk rá, mert a fűszerkeverékben is van só)
Megcsinálom a páckeveréket: 2 cs bármilyen fűszerkeveréket összekeverünk 3 evőkanál mustárral, 1 kávéskanál őrölt borssal és annyi étolajjal, hogy folyékony masszát kapjunk. Ezzel bekenjük a hússzeletelek mindkét oldalát, és minden szelet közé paprika, hagyma és paradicsomkarikákat teszek. Ezután összekötöm erős cérnával a két szélét, hogy sülés közben ne nyíljon ki, tepsibe rakom, olajjal meglocsolom, kevés vizet öntök alája, letakarom alufóliával és felfűtött kemencébe teszem, másfél óráig sütöm, közben kétszer meglocsolom a saját levével, ha megpuhult a hús, akkor leveszem az alufóliát és pirosra pirítom. A hús pecsenye zsírjában sütött krumplival tálalom.
Hozzászólok
Erre jártam
Emlékezünk helyetted: navigációs történeted itt
RECEPT / Édességek
RECEPT / Főzelékek
RECEPT / Főzelékek
Érdekelhetnek még
Szemezgess a kapcsolódó receptek között is
HIRDETÉS