TIPP: Ha nem passzírozzuk át az alaplevet, hanem csak sűrű szitán átszűrjük, akkor a tányér alját látni fogjuk evés közben. A hal íze ekkor is benne lesz, de nem olyan intenzíven, mint passzírozás esetén.
Ponty halászlé bográcsban
Csak hümmögni tudsz, ha megkóstoltad
Hozzávalók
- 3-5 kg ponty +
- 3 fej vöröshagyma +
- édes, házi pirospaprika +
- csípős paprika +
- só +
- piros arany (édes) +
- 2 db halászlé kocka +
Elkészítés
1
Bográcsunkat kb. 1 liter vízzel a tűz fölé tesszük. A hal fejét és farkát, plusz még egy kicsit, a megpucolt és négyfelé vágott hagymával a lobogó vízbe helyezzük, egy evőkanál paprika kíséretében. Fedővel felengedjük, és addig főzzük az alaplét, amíg a gőze a tenyerünkön nem ragad, ez kb. 1,5 óra.
Míg készül az alaplé, addig a hal megmaradt részét felszeleteljük 1 cm-es patkókra. Mivel nagy a hal, nem baj, ha a patkókat a gerincnél elvágjuk. így szép hosszú szeleteket kapunk. Majd alaposan megsózzuk a szeleteket. A szakács közben kortyolgathat a hegy levéből, hogy erőt merítsen az alaplé elkészítéséhez.
Ha a tűz fölött lobogó alaplevünk gőze már ragad, és a hal húsa láthatóan jól megfőtt, kezdődhet a passzírozás.
Tésztaszűrőn átpasszírozzuk az egész alaplevet. Nehéz munka, de megéri.
Az átpasszírozott levet visszaöntjük a bográcsba, és felhígítjuk 2-3-szoros mennyiségre. Mikor "megmozdult", legalább 3 ekanál pirospaprikát, fél tubus pirosaranyat és a két db halászlékockát adjuk hozzá egy gondolatnyi csípős paprikával együtt. Vigyázzunk, hogy ne csípősözzük el, utólag még lehet hozzátenni a tányérban. A fűszerezés után óvatosan
belehelyezzük a halszeleteket. Bő 10 perc finom lobogás közben a bográcsot forgatjuk, így mozgatjuk meg a halszeleteket.
Hozzászólok
Erre jártam
Emlékezünk helyetted: navigációs történeted itt
RECEPT / Tészták
RECEPT / Pizzák
RECEPT / Pizzák
Érdekelhetnek még
Szemezgess a kapcsolódó receptek között is
HIRDETÉS